Kétnapos programsorozattal tisztelegnek Pirisi László előtt Homokmégyen
Írta Arany Lucaekkor 2025-11-17
November 21 és 22 között rendezik meg a XIV. Homokmégyi Pirisi László Emlék Sportnapot, amely idén is változatos programokkal várja a sportkedvelőket.
Az első napon az óvodások vetélkedője zajlik, szombaton pedig a Művelődési Házban és a sportcsarnokban tartanak versenyeket és bemutatókat. Az esemény névadója Pirisi László, a Homokmégyi Iskola egykori igazgatója, akiről az esemény során megemlékeznek – mondta el rádiónknak Ambrus Attila, a Homokmégyi Kodokan Judo Egyesület elnöke.

A délutáni programban judo- és karatebemutatókat láthatnak az érdeklődők, többek között dr. Kovács Antal olimpiai bajnok és Matos Milán világbajnok részvételével. Ambrus Attila hozzátette, hogy az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak majd.
