Kétszáz képes látványtár születik a kalocsai zsinagógában
Írta koronafm100ekkor 2019-08-19
Fontos bejelentés hangzott el a kalocsai alkotótábor idei terméséből nyílt kiállítás megnyitóján a Városi Galériában. A programfelelős Viski Károly Múzeum igazgatója itt ragadta meg az alkalmat, hogy tudassa, ha nem is a korábban nyilvánosságra hozott tervek szerint, de berendezik a Kalocsai Képtárként működő zsinagóga emeleti szintjét. Az épület földszinti helyiségeiben továbbra is Vinczellér Imre állandó tárlata lesz látható, viszont – annak ellenére, hogy az e célra benyújtott pályázatot végül visszadobta a város – létrehoznak egy látványtárat. Igaz, a körülmények eltérnek majd az ideális kiállítási kívánalmaktól, mondja Romsics Imre, de így több száz helyi alkotást tudnak majd látogathatóvá tenni.
Romsics Imre, a kalocsai Viski Károly Múzeum a születőben lévő városi látványtár kapcsán kifejtette, hogy annak rendezési elvei sem egyeznek a városban megszokott kiállításokéval. Megjegyezte ugyanakkor, hogy szeptembertől főállású művészettörténészt foglalkoztat majd a múzeum, akinek szerepe lehet az anyag válogatásában.