Kibővített és felújított bölcsőde várja a csöppségeket Kiskőrösön

Írta ekkor 2022-12-16

Szerdán délelőtt adták át Kiskőrösön a kibővült és egyben megújult bölcsődét az Árpád utcában.

Domonyi László polgármester részletezte, hogy a TOP keretében megvalósuló projekt támogatási összege több mint 141 millió, az összköltsége pedig 155 millió forint volt.

A szeptember végén befejezett beruházás célja, hogy a fiatal szülőknek lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a kisgyermekeiket az önkormányzat által fenntartott bölcsődébe elhelyezve visszatérhessenek a munka világába. Mint kiderült, új foglalkoztató helyiséggel bővült az intézmény, ezáltal 14 gyermekkel többet tudnak felvenni.

Az új részleget a korábbi szociális blokk területén alakították ki, melyet a kazánnal és a raktárral együtt az újonnan kialakított felső szintre költöztettek: a kazán- és mosogatóhelyiségek elbontását követően közel 50 négyzetméteres, kettéosztható csoportszobát alakítottak ki.

Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a fejlesztések is azt mutatják, hogy Kiskőrös város vezetése a helyi lakosok érdekeit helyezi előtérbe, és kiemelten fontosnak tartja a megfelelő körülmények biztosítását a bölcsődétől az óvodán át, a középiskola fejlesztéséig.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

egy × négy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...