Kiesett, mégsem vesztett a KFC a Magyar Kupában + GALÉRIA

Írta ekkor 2018-10-31

A 32 közé jutás volt a tét… Az ellenfél egy profi csapat… A hazaiaknál négy hiányzó kulcsember… Mégis nyert a “vesztes” csapat… 0-1 után, a megyei I. osztályú Kalocsai FC-t az NB II-es BFC Siófok ejtette ki a Magyar Kupából, de csapatunknak semmi oka nincs szégyenkezni.

Mint jutalomjáték, így kezelték a kupameccset a Kohány-gárda tagjai, akiket – a hétköznap, ebédidő ellenére – teli lelátó tisztelt meg azzal, hogy a sporttörténelmi eseményen végigszurkolja a meccset. A fiúk ezt kiváló, összeszedett, koncentrált játékkal hálálták meg, még úgy is, hogy hiányzó kulcsemberek miatt igen felforgatott keret állt pályára. Elég hosszú sajnos  sérültek sora: Vuits Attila mellett Nasz Balázs, Dostyicza Dániel, Mátyás Dániel és Kollár Máté sem állhatott pályára.

Viszont azok a fiatalok, akik kezet fogtak, és farkasszemet néztek a profi vendégekkel, a szívüket tették a pályára. A ellenfélnek az első félidőben jószerével egyetlen helyzete sem volt. Ezzel szemben az utolsó percben Vuits Viktor hozta a frászt az NB II-es vendégekre. Csapatkapitányunk fejesét a felső sarokból halászta ki a siófoki kapus.

A második játékrészben bejött a papírforma, bár a KFC “egyéni hibáiból”, de az esélyesebb vendégek oldaláról Elek szerezte meg a vezetőgólt, amely gól az egyetlen volt a találkozón, ahol a végén azért még Szabó Valentin is próbálkozott az egalizálással, de nem sikerült… Így csapatunk bár kiesett ,de nagyszerű perceket adtak a nézőknek. Kohány így értékelt a meccs után:

A Siófok vezetőedzőjét, Mihalecz Istvánt is megkérdeztük a mérkőzés kapcsán. A tréner köszönetet mondott a kalocsai szurkolóknak a hamisíthatatlan kupa-hangulatért és megjegyezte,, nem lenézve a Kalocsát, de mivel “kis csapatról” van szó, a másod vonal kapott lehetőséget tőle, amely teljesítményével nem feltétlenül elégedett:

Mihalecz dicsérte a mieink összeszedettségét, sok sikert kívánt a KFC-nek, és röviden, tömören válaszolt arra a riporteri megjegyzésre, hogy ezen “kis csapat” úgy állt helyt, és úgy törölte el a két osztálynyi különbséget, hogy négy kulcs embere hiányzott:


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

14 − 6 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...