Kiválasztották a Kék Madaras kitűzőket

Írta ekkor 2022-05-13

A héten lezárult a Kék Madár Fesztivál „45 perc segítség” nevű pályázata. Mint emlékezetes, a szervezők az általános iskolás gyerekeket kérte meg arra, hogy tervezzék meg az idei jubileumi esemény kitűzőjét. Környék 16 iskolájából 1165 rajz érkezett.

Ezek közül kiválasztottak 30-at, amelyből a szakmai zsűri a következő sorrendet állította fel alsós és felsős kategóriában.

Az alsósok közül harmadik helyen Vörös Dániel végzett, második helyen Salacz Luca, a nyertes pedig Kolompár Fedra.

Felsősök közül harmadik Vajda Levente rajza, második Mihalik Gábor, az első pedig Őrsi Dániel lett.

Tóth Dániel a Kék Madár képviseletében elmondta, fantasztikus eredmények születtek és eszméletlen sok embert megmozgatott a pályázat.

 

A Kék Madár Fesztivál atyja, Lakatos György a kitűzőkkel kapcsolatban elmondta, a legnagyobb öröm számára, hogy egy olyan korosztályt is sikerült megszólítaniuk, akik eddig nem feltétlen volt a célközönségük.

Hozzátette, hogy csodaszépek és méltók lettek a kitűzők, melyek tökéletesen tükrözik a fesztivál lényegét.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

öt × kettő =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST