„Komoly és formátumos alkotó” tárlata a Városi Galériában
Írta Vörös Istvánekkor 2019-11-25
Munkácsy-díjas festő- és szobrászművész életművéből nyílt kiállítás péntek délután Kalocsán, a Városi Galériában, ami jelenleg is ingyenesen látogatható a kiállítótér hagyományos nyitvatartási idejében.
Birkás István „Jelek a falakon” tárlata modern képeket, festményeket és szobrokat ölel fel és mutat be a galériába látogatóknak december 20-ig, vasárnap és hétfő kivételével minden nap.
A megnyitón, amelyen Kiss Eszter közreműködött énekes produkciókkal, Budai Viktória, a tárlat kurátora, a Viski Károly Múzeum művészettörténésze köszöntötte a látogatókat, néhány főbb gondolatban ismertetve az alkotót.
A kalocsai Birkás István-tárlat nyitóbeszédét a dunaújvárosi castellum.do portál alapítója, Nyulasi Zsolt mondta.
Mint elhangzott, a néhai alkotót jó barátjaként volt szerencséje ismerni, művészetének részleteibe pedig Charles Baudelaire költeményének sorai által vezette be a megjelenteket.