Koncerttel várja a közönséget a Kalocsa Kamarakórus
Írta Arany Lucaekkor 2026-01-27
Január 30-án, pénteken délután öt órától a Városháza dísztermében várja a közönséget a Kalocsa Kamarakórus „Szállunk az égen át…” című hangversenye.
Az esten elhangzik az a műsor is, amellyel az együttes a Kodály Zoltán X. Magyar Kórusversenyen szerepelt, ahol a szakmai zsűri döntése alapján második helyezést értek el. Englerné Böttger Boglárka kórusvezető, rádiónknak elmondta, hogy a koncert első felében a kalocsai hallgatóság ugyanazt az összeállítást hallhatja, amelyet a versenyen is bemutattak. Emellett több közönségkedvenc kórusmű is megszólal majd, így egy változatos, mégis egységes műsor várja az érdeklődőket-ismertette Englerné Böttger Boglárka.

A kórusvezető arról is tájékoztatta rádiónkat, hogy 2026-tól új lehetőséget kínálnak az érdeklődőknek: egyesületi tagként azok is csatlakozhatnak a Kalocsa Kamarakórushoz, akik nem szeretnének énekelni, pártoló tagként viszont részt vehetnek a közösség programjain és rendezvényein. Englerné Böttger Boglárka elmondta, hogy a jelentkezésre már a január 30-i koncerten is lesz lehetőség, ahol a szükséges formanyomtatványt helyben is ki lehet tölteni.
A jelentkezési lap már most is elérhető a kórus újonnan indított honlapján, amelyet a közelmúltban hoztak létre. Az oldal célja, hogy bemutassa, milyen sokrétű munka és mennyi esemény kíséri az együttes mindennapjait, valamint hogy közelebb hozza a közönséghez a kórus életét.

Forrás: Kalocsa Kamarakórus weboldala.