Könnyed tavaszi koncerttel készülnek a kalocsai növendékek
Írta Arany Lucaekkor 2025-04-14
Április 16-án, szerdán délután 5 órakor rendezik meg a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai a már hagyományos „Tavaszi Vidámságok” című koncertet a kamarateremben.
A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés pedig díjtalan. A koncertet Filus Mónika vezeti, aki a szereplőket is terelgeti majd a színpadon. Mint elmondta, a tombola bevételét az iskolára fordítják, így a közönség ezzel is hozzájárulhat a gyerekek fejlődéséhez és a közösség támogatásához.
Filus Mónika hangsúlyozta, hogy ez már a huszonegyedik alkalom, amikor megrendezik a vidám hangulatú eseményt. Hozzátette, hogy a gyerekek minden évben izgatottan készülnek, hiszen ilyenkor kicsit könnyedebben tehetnek számot tudásukról, kötetlenebb formában játszhatnak, és felszabadultabban léphetnek színpadra. A rendezvény jó alkalom arra is, hogy a közönség betekintést nyerjen a művészeti iskola életébe és az ott folyó munkába.