Kontrolldiéta, ízek, egészség, karcsúság már Császártöltésen és környékén is!

Írta ekkor 2019-12-13

Sokak számára ismerősen cseng Turú Balázs neve, aki a Kontroll Diéta megálmodója. A kiskőrösi fiatalember, néhány napja egy kóstolóval egybekötött program keretében vendégeskedett Császártöltésen. A településen néhány lelkes fiatal összefogásával ez csak a kezdete azoknak a tervezett rendezvényeknek történéseknek, amellyel az ott élőket szeretnék megörvendeztetni.

Vendégünk volt a mai #KORONAcafe-ban Judák Heléna vállalkozó, rendezvényszervező és Erdélyi Tamás a császártöltéli Dönci Vendéglő és Pizzéria vezetője. Arról beszélgettünk, hogy milyen programokkal szeretnék színesíteni az ott lakó fiatalok életét, mit kínálnak újdonságként az egészség jegyében az étterem menüjében.

Bizony januártól már mindenki számára elérhető lesz a napi menüben a Kontroll Diéta, sőt nem csak helyben, hanem Hajós és Kecel körzetében is házhoz szállítanak majd.

Tudj meg többet, hallgasd meg a mai interjúnkat:

Szóval januártól már elérhető a Kontroll Diétás Menü házhozszállítással Császártöltésen, Hajóson és Kecelen is a Dönci Vendéglő és Pizzériánál. Keresd őket az év minden napján!

További szuper programokért pedig like-old Judák Heléna oldalát!

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

4 − egy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST