Könyvmegálló nyílik Kalocsán

Írta ekkor 2024-04-20

Nemrég olvashattuk a közösségi médiában, hogy Kalocsán is könyvmegálló nyílik, ami egyre népszerűbb trend hazánkban. Az önkormányzatok és civil szervezetek által támogatott kezdeményezés részeként a városok fontosabb csomópontjaiban találkozhattunk hasonló könyvesfülkékkel vagy könyvesszekrényekkel. Ezek a kezdeményezések a “Hozzál egy könyvet, Vigyél egy könyvet” elvet követve működnek, és a helyi lakosok számára nyújtanak olvasási lehetőséget. A kezdeményezés immáron Szűcs Briginek és párjának köszönhetően Kalocsára is eljutott, melynek részleteiről az ötletgazda mesélt rádiónknak.

Szűcs Brigi azt is elárulta a KORONAfm100-nak, hogy a könyvmegálló kinézetének elkészítéséhez, elsősorban a fantázianév megtalálása szükséges. A szekrény tartalmával kapcsolatban pedig azt is hangsúlyozta, hogy minden könyvet szívesen fogadnak és várnak, melyeket természetesen sűrűn ellenőrízni is fognak, hogy biztosan mindenki megtalálhassa a számára legmegfelelőbbet. Arról pedig, hogy milyen témájú olvasmányokat látnának szívesen a polcon, valamint, hogy milyen kinézetet álmodtak meg a könyvszekrénynek az ötletgazda számolt be rádiónknak.

Szűcs Brigi kiemelte, hogy céljuk az, hogy a könyvmegálló 3 héten belül teljes pompájában mutatkozzon be, és mindenki számára megnyissa kapuit. Ezáltal szeretnék biztosítani, hogy minél több ember számára elérhetővé váljon az olvasás öröme, és természetesen, hogy még szélesebb körben terjedjen a könyvek iránti szeretet.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

öt × egy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...