Kormányzati támogatásról biztosították Hajóst

Írta ekkor 2019-09-27

Hétfő este Gyopáros Alpár miniszteri biztos és Bányai Gábor országgyűlési képviselő közreműködésével hirdetett lakossági fórumot Estókné Szalczer Erzsébet polgármester.

Az eseménynek otthont adó Hajósi Barokk Kastélyba szép számmal érkeztek érdeklődők, akiket első kézből tájékoztattak az elmúlt évek legfontosabb fejlesztéseiről és eseményeiről, valamint szó esett a jövőre irányuló tervekről is.

Gyopáros Alpár a fórumot követően rádiónknak elmondta, hogy a térség polgármesterei anno tevékeny részt vállaltak a „Magyar falu program” összeállításában, és a város a jövőben is számíthat a kormány támogatására.

 

Közzétette: Estók Mihályné Szalczer Erzsébet – 2019. szeptember 23., hétfő

Gyopáros Alpár kormánybiztos a hajósi fórum kapcsán felidézte, hogy melyek a már említett „Magyar falu program” főbb elemei.

Emlékeztet, hogy ennek keretében már sokmilliós összértékű pályázatot hirdettek meg. Úgy fogalmazott, hogy a fórumon történő részvétel mellett az is célja a látogatásának, hogy a folytatásról tárgyaljon Estókné polgármesterrel.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

10 + 5 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...