Közel 300 diák jelent meg a Vakációzz biztonságosan! interaktív programon
Írta Mike Szilviaekkor 2023-06-19
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete, a Kalocsai Rendőrkapitányság és az Országos Mentőszolgálat Kalocsai Mentőállomása közös szervezésében június 14-én Vakációzz biztonságosan! címmel idén már tizenharmadik alkalommal interaktív rendezvényt tartott középiskolások számára, amelynek helyszíne ismét a BSZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium udvara volt. Bálint Sándorné ifjúsági védőnő kiemelte, a program célja, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a vakáció során jelentkező veszélyhelyzetekre.
Az interaktív programmal kapcsolatban Bálint Sándorné kiemelte, megközelítőleg 300 tanuló, csoportokra bontva, több állomáshelyen balesetek megelőzéséről kapott felvilágosítást, illetve lehetőségük volt a sérültek részére elsősegélyt nyújtani. A Rendőrkapitányság szakemberei a drog-prevencióra hívták fel a figyelmet. Június 14-e a Véradók Világnapja, így a véradás fontosságáról, és pótolhatatlan segítségnyújtásukról is szó esett.