Lassan lábadozik a veszélyhelyzetben a kalocsai ingatlanpiac
Írta Vörös Istvánekkor 2020-04-27
Lassan tér magához a március közepi, kezdeti sokkból a kalocsai ingatlanpiac, amelyet a veszélyhelyzet kihirdetését követő hetekben szenvedett el.
Erről rádiónk állandó szakértője, Kovács László ingatlanértékbecslő- és közvetítő nyilatkozott a KORONAfm100-nak.
Mint mondja, hetekig meg sem csörrent a telefon és az eladásra kínált lakások, házak, telkek iránti online érdeklődés is a töredékére zuhant vissza.
Március végétől kezdődött elmozdulás az említett nyugvópontról, azonban a piac még érzékelhetően nyögi a járványveszély okozta bizonytalanságot – tudtuk meg Kovács Lászlótól.
Kovács László kalocsai ingatlanértékbecslő- és közvetítő kérdésünkre arra is kitért, hogy az elmúlt évek felvásárlási dömpingjének hatásai érzékelhetőek-e még a városi kínálaton?
Mint kiderült, a folyamat által kialakult árak hónapok óta stagnálnak, tavaly év vége óta nem emelkedtek tovább.