Legközelebb Hartán és Kalocsán adhatsz vért, több áprilisi alkalom elmaradt
Írta Vörös Istvánekkor 2020-04-21
Kalocsán többek között az ANDA Present cég telephelyén is rendeztek volna véradást áprilisban, illetve ezekre a napokra időzítették az óvodapedagógusokat és a gyerekek szüleit megszólító alkalmat.
Ezeket az időközben kialakult járványügyi helyzet miatt a szervező kalocsai Vöröskereszt kénytelen volt lemondani, illetve átütemezni, de a lelkes segítők így is találnak helyet és lehetőséget az életmentő karnyújtásra.
Vasárnap ugyanis Hartán, jövő hétfőn pedig hagyományosan a városi, Hunyadi utcai közösségi házban rendeznek véradásokat, amelyre ezúton hív és vár mindenkit Szeitzné Nyírő Csilla, a kalocsai Vöröskereszt vezetője.

fotó: Dusnok TV
Szeitzné Nyírő Csilla, a helyi és környékbeli véradások szervezésében és lebonyolításában közreműködő kalocsai Vöröskereszt vezetője köszönetet mondott állandó önkéntesüknek is, aki hathatós segítséget nyújtott a legutóbbi, nagy sikerű alkalmak levezénylésekor.
Mint elhangzott, a jelen helyzetben ez kiemelt jelentőségű!