Lopás Fajszon: a bizonyítékok eltüntetése közben kapták el a tolvajt

Írta ekkor 2019-07-17

A Kalocsai Rendőrkapitányság két körzeti megbízottja a bizonyítékok eltüntetése közben fogta el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Kedden délután tett bejelentést a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába egy 61 éves férfi lopás miatt.

A sértett elmondta, hogy Fajszon, a Dózsa György utcában leparkolt az autójával, majd néhány percre beszaladt az egyik közeli épületbe.

A kocsit lezáratlanul, lehúzott ablakkal hagyta az utcán, a jobb első ülésen pedig ott volt a pénztárcája – benne pénz és a nevére szóló okmányok – és a mobiltelefonja, amelyek azonban eltűntek, mire a férfi visszament a járműhöz.

A lopás helyszínére érkezett körzeti megbízottak az adatgyűjtés eredményeként beazonosították, majd alig egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 54 éves nőt, aki azonban addigra a pénz egy részét elköltötte.

A tolvaj a bizonyítékként szolgáló ellopott iratokat, bankkártyát, telefont megpróbálta eltüntetni: egy részüket a lakóhelyén dugta el a szőnyeg alá, a szekrény tetejére, a kamrába, néhány dolgot pedig éppen egy kályhában égetett el a rendőrök érkezésekor.

Az asszonyt – aki jelenleg szabadlábon védekezhet – a nyomozók lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

Ügyében a Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le a vizsgálatot.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

20 − tizennégy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST