Magasra rakták a lécet a Dakar szervezői, de a Qualisport csapata jól kezeli a kihívásokat
Írta Arany Lucaekkor 2025-01-12
Ahogy arról a napokban többször is hallhattál, a 2025-ös Dakar nehéz pályája próbára teszi a versenyzőket és járműveiket.
Kovács Miklós nemrég újabb tájékoztató videóval készült a Qualisport csapat követőtáborának, amelyben beszámolt arról, hogy a versenyzők családtagként gondolnak egymásra, illetve megemlítette, hogy az idei egy nagyon nehéz kihívásnak számít.

Forrás: Qualisport
Kovács Miklós elmondta, hogy a kemény és embert próbáló út után végre volt idejük egy rövid pihenésre és regenerálódásra. A csapat továbbra is eltökélten küzd a Dakar jelentette kihívásokkal. Közösségi oldalukon arról is beszámoltak, hogy az 5. szakasz – a maratoni, amelyet szervizcsapatok segítsége nélkül kellett teljesíteni – különösen összekovácsolta a verseny résztvevőit, mivel a táv során egymásra voltak utalva.