Március harmadikán volt a hallás világnapja
Írta Arany Lucaekkor 2025-03-06
Ahogy azt már a rádióban hallhattad, március 3-án volt a hallás világnapja.
Ebből az alkalomból a Vicai Látás- és Hallásközpont szakemberei, Kákonyi Mónika audiológus és Viczai Endre hangsúlyozták ennek a napnak a fontosságát. Kákonyi Mónika kiemelte, hogy sokan észrevétlenül, fokozatosan vesztik el hallásukat, ezért nagyon fontos időben elvégezni a vizsgálatokat.
Viczai Endre hozzátette, hogy a két hónapon át tartó ingyenes hallásvizsgálat keretein belül sokan látogattak el hozzájuk, akár rutin ellenőrzésre is. Az ingyenes hallásszűrések alapján elmondható, hogy nagyrészt közepes hallásveszteséget diagnosztizáltak ami hallókészülékkel remekül korrigálható. Viczai Endre továbbá hozzátette, hogy voltak olyan páciensek is, akiknél már egy egyszerű fülmosás is segített a megfelelő hallás elérésében.