Még hétfőig van lehetőség higiéniai termékek adományozására Kalocsán
Írta Arany Lucaekkor 2025-03-14
Már csak néhány nap maradt, hogy adománnyal támogassuk a rászoruló hölgyeket az „Egy táskányi szeretet” akció keretében.
Pécsi Vivien önkormányzati képviselő kezdeményezése már nem először segíti a nehéz helyzetben lévő nőket. Az adománygyűjtés március 17-én, hétfőn zárul, ezt követően a kalocsai családsegítő szolgálat kiválogatja az adományokat, és egyenlő tartalmú csomagokat oszt szét a rászoruló hölgyek között. A kezdeményezésről Pécsi Vivien rádiónknak nyilatkozott.
Pécsi Vivien elmondta, hogy a kezdeményezés történetében eddig a legelső alkalom volt a legnépszerűbb, de bízik benne, hogy ezúttal is sok rászoruló nőhöz eljutnak majd az adományok. Hangsúlyozta, hogy még mindig van lehetőség segíteni, és minden felajánlás nagy segítséget jelenthet. Az adományokat, táskákat nyitvatartási időben az Önkormányzat portáján lehet leadni, ahol örömmel fogadják a segítő szándékú embereket.

Forrás: Pécsi Vivien – önkormányzati képviselő