Meg sem állnak a világbajnokságig
Írta koronafm100ekkor 2019-08-29
Legutóbb május végén számolhattunk be arról, hogy a KSE Ciglédi úti karatékái a Görögországi Kavalában megrendezésre kerülő Challenge Kupa NK versenyről kupákkal és értékes helyezésekkel térhettek haza.
Kozma Patrik I hely
Bessenyei Réka I. hely
Czéh Alexa Adrienn III. hely
Mészáros Lili III. hely
A Győri Európa Bajnokságról szintén csillogó érmekkel és Európa Bajnoki címmel tértek haza.
Bessenyei Réka Európa Bajnok
„Európa Legjobb Női Versenyzőjének” választott Mészáros Lili
Czéh Alexa és Matos Milán III hely
Ezt követően rövid pihenő következett, majd a nyári hónapokban bemutatók, hazai és NK edzőtáborokban vettek részt Szentesen, Szolnokon, Dunaszentmiklóson, valamint 8. alkalommal rendezték meg a Velencei tó partján a Keceli Bács Team csapatával közösen az idei évi edzőtáborukat.
A Velencei edzőtáborban Szűcs Zsolt, Vancsik Nándor, Fekete Sándor, mesterek irányításával napi 3 edzésen karate kyusho jitsut és brasil jitsut tanultak a résztvevők, valamint Andriska Gergő előadását hallgathatták.
A versenyzők számára a nyár fő híre, hogy egy nemzetközi sajtótájékoztatón bejelentették, hogy 2020. június 26-28.-án Szentes adhat otthont a IV. Össz Kyokushin Karate Világbajnokságnak, amely a „II. Fiatal Oroszlánok Világbajnoksága” nevet viselheti.
2018-ban rendezték az „I. Fiatal Oroszlánok Világbajnokságát”, ahol a KSE versenyzője Mészáros Lili junior Világ Bajnoki címet szerzett.
Ha szívesen tartoznál a csapathoz, óvodás, általános és középiskolás fiúk-lányok, valamint felnőttek jelentkezését is várják személyesen, hétfőtől péntekig 16,30-tól Ciglédi úti edzőteremben, Szűcs Zsolt szakosztályvezetőnél.


