Megérkezett a XXXIV. Kék Madár Fesztivál programja

Írta ekkor 2026-04-17

Három nap, ahol a kultúra, a közösség és a segítség kéz a kézben jár: 2026. június 5–7. között ismét megrendezik Kalocsán a Kék Madár Fesztivált, amely immár több mint három évtizede szolgálja a nemes célt – a tartósan és súlyosan beteg gyermekek támogatását.

A fesztivál idei programját a szervezők a mai napon sajtótájékoztatón ismertették. Az eseményen Lakatos György fagottművész, a Kék Madár Alapítvány alapítója és a fesztivál művészeti vezetője, valamint Madura Tünde főszervező és Tóth Dániel kitűző felelős is részt vett. Mint elhangzott, az elmúlt évektől eltérően idén nemcsak rajzpályázattal, hanem videós pályázattal is várják a fiatalok jelentkezését, ezzel is bővítve a kreatív bekapcsolódás lehetőségeit.

Sokszínű program három napon át:

A pénteki nyitónapon kiállítás, komolyzenei koncert és esti jazzprogram várja a közönséget. Szombaton a kézműves mestereké és a családoké a főszerep, majd színházi előadás és koncert zárja a napot. Vasárnap délelőtt gyermekműsor és népzene, este pedig komolyzenei hangverseny ad méltó lezárást a fesztiválnak.

A szervezők ugyanakkor jelezték: a vasárnapi program még nem teljes, annak véglegesítése jelenleg is zajlik.

A fesztiválhoz idén is kapcsolódnak pályázatok:

A „Rajzold le a barátod!” című rajzpályázat mellett most először videós kategóriában is várják a jelentkezőket „Barátom sztorija” címmel.

A videós megmérettetés újdonság, amely lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők saját történeteken keresztül mutassák be barátságaikat. A pályaművek akár egyszerű, 1–3 perces, telefonnal készült videók is lehetnek, a hangsúly az őszinteségen és a személyes történeteken van.- Ismertette Tóth Dániel.

A Kék Madár Fesztivál mára nemcsak jótékonysági esemény, hanem a város egyik legfontosabb kulturális rendezvénye is. A háromnapos programsorozat minden évben több száz művészt és látogatót vonz, miközben egy közös ügy mellé állítja a közönséget.

Az esemény kimelt támogatója: MVM

A sajtótájékoztató hanganyagát a KORONAfm100 műsoraiban meg is hallgathatod majd. 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

négy × 3 =


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...