Meglepetésekkel teli nyílt nap lesz a gimnáziumban

Írta ekkor 2018-11-27

December 1-jén egész délelőttös programot kínál a továbbtanulás előtt álló hetedikes és nyolcadikos diákoknak a Kalocsai Szent István Gimnázium.

Mivel az ide készülő tanulóknak december 8-ig kell jelentkezniük a bekerülés feltételeként támasztott központ felvételi vizsgára, az iskola ehhez a dátumhoz igazította bemutatkozó rendezvényét.

A nyílt nap programkínálata az évek során kiforrta magát és van egy alapváza, annak részleteit azonban mindig finomítják.

Nincs ez másképpen az idén sem, tudtuk meg Perity Lajos intézményvezetőtől. Az igazgató elmondta, hogy általános tájékoztatóval kezdődik majd a nap, amit diákok beszámolói, illetve a hat, jövőre induló szakirányra épülő programok követnek majd – sok meglepetéssel.

 

Perity Lajos, a szombaton nyílt napot tartó Kalocsai Szent István Gimnázium igazgatója javasolja, hogy a kínált programelemek közül legalább kettőn vegyen részt minden érdeklődő.

Ezt követően tartanak személyre szabott tanácsadást, újabb meglepetéssel fűszerezve – tette hozzá.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

8 + tizenhat =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...