Megnyílnak a Szent István Gimnázium kapui a továbbtanulók előtt
Írta Arany Lucaekkor 2025-11-16
A Kalocsai Szent István Gimnáziumban november 17. és 20. között szervezik meg a nyílt tanítási napokat, ahová szeretettel várják a hetedik és nyolcadik osztályos tanulókat, valamint szüleiket.
A hétfőtől csütörtökig zajló programok során az érdeklődők tanórákon, tájékoztatókon és kötetlen beszélgetéseken is részt vehetnek, sőt, az iskola közösségi pillanataiba is bepillanthatnak. Perity Lajos iskolaigazgató rádiónknak elmondta, hogy idén kicsit más tematikával készültek, mint az előző években: céljuk, hogy a látogatók a rendes tanórák és szünetek életébe is betekintést nyerhessenek.
A részvétel regisztrációhoz kötött, amelyre az iskola honlapján, van lehetőség. Az igazgató hozzátette, hogy nagyon fontos a regisztráció, hiszen csak így tudják biztosítani a helyeket.

Perity Lajos rádiónknak elmondta azt is, hogy a tanulók felkészülését segítendő a gimnázium idén először ingyenes felvételi előkészítőt is indított a nyolcadikosok számára. A foglalkozások péntekenként vannak, kilencven percesek, és összesen kilenc alkalmat ölelnek fel.
Perity Lajos hozzátette, nagy volt az érdeklődés az előkészítő iránt – közel ötven diák vesz rajta részt. Azok a tanulók, akik pedig legalább hét alkalmon jelennek meg, és a Szent István Gimnáziumba is benyújtják jelentkezésüket, további öt plusz pontra számíthatnak a felvételi eljárásban.