Megnyílt a Kalocsa Art – káprázatos alkotások kerültek a Schöffer Gyűjteménybe

Írta ekkor 2022-09-05

Lassan két évtizedes múltra tekint vissza a Kalocsa Art tárlat, melyben a város és vételkörzet alkotói mutatkoznak be időről időre, a kulturális közösséget ezzel összetartva.

Két év után végre újra gyönyörű alkotásokat tekinthetett meg a nagyérdemű.

A péntek délutáni megnyitón rengetegen jelentek meg, mely csak abban erősítette meg a jelenlévőket, hogy ilyen hosszú idő után is nagy népszerűségnek örvend a tárlat.

A megnyitón elsőként dr. Filvig Géza polgármester köszöntötte a művészeket és megjelenteket egyaránt, majd a beszédet Asperján Istvánné múltidézéssel kezdte.

Hozzátette, 2022-ben is kiváló és szemet gyönyörködtető alkotások kerültek a legjobbak közé, melyet október 23-ig bárki megtekinthet.

 


A Kalocsa Art 2022 szónoka, Asperján Istvánné beszédében arra is kitért, hogy az alkotások megcsodálása mellett a tárlat abban is különleges, hogy a művészek ilyenkor tudnak találkozni egymással, beszélgetni, ötleteket cserélni.

Annyi bizonyos, hogy idén is láthattunk új arcokat az alkotók között, amely igazi öröm a városnak.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenöt + tíz =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...