Megnyílt a PIP Kft. vállalkozói információs pontja – a hídról is beszélt Süli János

Írta ekkor 2020-08-07

Csütörtök délután adták át jelképesen Pakson a száz százalékos állami tulajdonban lévő Paksi Ipari Park (PIP) Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. vállalkozói információs pontjának irodáját.

Az egység megnyitóján beszédet mondott Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, valamint a megjelenteket köszöntötte Gyöngyösi Csaba, a PIP Kft. ügyvezető igazgatója.

Süli mondandójában kiemelte, hogy a Paks mellett haladó 6-os útról könnyen megközelíthető, impozánsan kialakított infópontban mindig naprakész információkkal szolgálnak majd az atomerőmű-építés és az ehhez kapcsolódó, úgynevezett “kerítésen kívüli” beruházások iránt érdeklődőknek, ebben részt vállalni készülő vállalkozóknak.

A miniszter a Paks II. projekt fontos mérföldköveként értékelte az egység jelképes átadását, “az előkészítéstől egyre inkább haladunk a megvalósítás felé” – fogalmazott.

Süli János miniszter néhány gondolatban szót ejtett a majdani Kalocsa-Paks Duna híd építéséről is.

Mint elhangzott, 2024 elejére datálják az átkelő várható elkészülését, ami a paksi munkásszállásként funkcionáló konténer-lakótelep és a kalocsai laktanya-munkásszállás kérdéskörére is kihathat.

 

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

9 − 3 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...