Megszólalt a koronavírussal fertőzött géderlaki férfi

Írta ekkor 2020-04-14

Múlt héten térhetett haza a kiskunhalasi kórházból a kalocsai járás első, igazoltan koronavírussal fertőzött betege.

A 62 éves géderlaki férfi márciusban járt a Kanári szigeteken, hazatérve pedig napokon belül folyamatosan romló egészségügyi állapota miatt fordult orvoshoz.

Katona György polgármester korábban elmondta, hogy az önkormányzati képviselőként is tevékenykedő férfit koronavírus-fertőzéssel szállították kórházba, miután nehéz légzéssel és egyre elhatalmasodó köhögő-görcsökkel kezdett küzdeni.

A 62 éves férfitől megtudtuk, hogy nem volt más komoly betegsége, enyhe magasvérnyomáson kívül, orvos is ritkán látta, egy rutinműtét miatt ötven éve volt utoljára kórházban is.

Az ünnepeket már itthon, házi karanténban töltötte és ezúton is köszönetet mond a halasi orvosoknak és ápolóknak.

 

A hatvankét éves géderlaki, koronavírus fertőzésből felgyógyult, otthon lábadozó férfi kérdésünkre szólt kórházi tapasztalatairól is.

Többször hangsúlyozta, hogy rendkívüli odafigyeléssel és emberséggel gondoskodtak róla. A két pozitív koronavírus-tesztet három negatív követte, mielőtt hazaengedték – mondta.




Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

3 × 3 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...