Megújul a hajósi temető régi kápolnája
Írta Greksa Zsófiaekkor 2020-06-12
Több mint hatmillió forintot nyert Hajós városa a temetőben lévő régi kápolna felújítására LEADER – pályázaton.
Estókné Salczer Erzsébet polgármester arról számolt be a KORONAfm100-nak, hogy mind a lakosságnak mind a városvezetésnek szívügye a kápolna renoválása.
Az erre irányuló kérelmüket és a hozzá kapcsolódó dokumentációt már 2018-ban benyújtották.
Az egyébként is lassan lépdelő pályázati elbírálási folyamatot, illetve a tényleges kivitelezés elindítását az időközben kialakult pandémiás helyzet sem segítette – a munkálatok kezdése így egyelőre várat magára.
Hajós első embere, Estókné Salczer Erzsébet arról is nyilatkozott rádiónknak, hogy a felújítás a kápolna külső részeit fogja érinti.
A beruházás tervezésekor ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az épület arculatának meghatározó jegyei ne sérüljenek.
Annál is fontosabb ezt szem előtt tartani, mutat rá a polgármester, hiszen háborús emléktáblának is teret adnak a rekonstrukció előtt álló falak.