Meseház lesz a kalocsai Család- és KarrierPONT udvarán
Írta Vörös Istvánekkor 2019-05-11
A Klub Étteremből Kalocsai Család és KarrierPonttá vált intézményegység rövidesen bővíti szolgáltatási körét.
A különböző tanfolyamok mellett folyamatosan biztosított az úgynevezett CSAK-pontban a kisgyermekek szakszerű felügyelete is, akik szebbnél szebb játékok és pedagógusok között múlathatják az időt, amíg szüleiknek elintéznivalója akad a belvárosban.
A picik számára kínált lehetőségek tárházát gazdagítja idővel az a kisház, amit a volt étterem belső udvarában látni.
Dr. Magóné Tóth Gyöngyi intézményvezető rádiónknak elmondta, hogy pályázati forrásból vásárolták a házikót, amit meseházként szeretnének használni és berendezni a gondjaikra bízott gyerekek szabadtéri foglalkoztatásakor.