Minden napra jut ünnepi program decemberben Kalocsán
Írta Vörös Istvánekkor 2018-11-21
Eseménydús, programokban gazdag adventi várakozási időszakot ígér idén a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár.
A sétálóutcában, könyvtári épületben, Család- és Karrierpontban, valamint a színházban egyaránt egymást érik majd a színes, ingyenes programok a szeretet ünnepét megelőző hetekben.
Gyermekmusical-előadástól a zenés szabadtéri szalonnasütésen át a koncertekig minden került a palettára.
Erről többet a szervező intézmény igazgatójától, dr. Magóné Tóth Gyöngyitől tudhatsz meg.
Dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár igazgatója úgy fogalmazott, nem lesz olyan nap decemberben, amikor valami nem történik a városban.
Kérdésünkre megerősítette, hogy a helyfoglalás az árusok számára az idén is ingyenes a sétálóutcában, amelyre várják a jelentkezőket.