Miniszteri látogatás a fajszi Pata Kft-nél – hamarosan újabb beruházás alapkövét teszik le

Írta ekkor 2022-05-09

Múlt pénteken, május 6-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tett látogatást a fajszi Pata József Gépipari Kft-nél.

Az eseményen beszédet mondott még dr. Pata Ildikó cégtulajdonos, valamint Zsigó Róbert államtitkár és egyben a térség országgyűlési képviselője is, hiszen mint emlékezetes a közel három évtizedes múltra visszatekintő cég az elmúlt időszakban is kormányzati támogatások segítségével bővült és fejlesztette eszközparkját.

Hamarosan egyébként ismét egy nagy projekt alapkőletétele történik meg, egy új gyártócsarnokot építenek a telephelyen géppark bővítéssel és energetikai korszerűsítéssel karöltve. Szijjártó Péter beszédében kiemelte, miben rejlik a Kft. valódi sikere.

 

Dr. Pata Ildikó a Pata Kft. ügyvezetője a múlt pénteken tartott sajtótájékoztatón elmondta, ez a rengeteg beruházás a hátuk mögött, valamint az előttük álló projektek az állam segítsége nélkül soha nem valósulhatott volna meg.

Mint mondta, a Covid ideje alatt a hátra lépés helyett csak a jövőbe tekintettek, és éltek minden lehetőséggel, amelyet a kormány kínált számukra.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

kettő + tizenhat =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...