Elhunyt a kalocsai futball emblematikus alakja

Írta ekkor 2019-04-02

Elhunyt a kalocsai sport életének egyik legendás alakja, Molnár Ferenc.

A Kalocsai KC weboldalán emlékezett a Mesterről.

“Feri bácsi edzőként emelte az egekbe egykoron a Kalocsai Kinizsit. Irányítása alatt csapatunk nyolc pontos előnnyel nyerte a megyei első osztályú bajnokságot, mely akkor 16 csapatot számlált. A Kinizsi harminc meccsből huszonkettőt hozott, és négy döntetlent ért el. Így, ezzel az eredménnyel a Halasi MÁV-ot is maga mögé utasította a Molnár-társulat. Olyat alkotott, olyan meccseket játszottak, amelyeket most fél évszázad után is emlegetünk.

Kalocsán ezekben az időkben 800-1000 szurkoló nézte végig a Kinizsi egy-egy helyi meccsét. Feri bácsiéknak hála, a fél város imádta, a másik fele szerette a focit.

Molnár Ferenc edzői pályafutása annak idején, az I. István Gimnázium csapatánál kezdődött, akik 1961-ben, még Kiss György keze alatt megnyerték az Országos Középiskolai Bajnokságot, végigverve a mezőnyt, ekkor Feri bá’ segédedző volt Kiss tanár úr mellett. (Kisvárdán, a négyes döntő végén szeztek aranyérmet. Az „áldozatok”: Békés, Szolnok, Vác, míg a döntőben Esztergom, Zalaegerszeg és Kisvárda. Utóbbit, az első helyért egy óvás miatt kétszer is le kellett győzni.)”

(kép: Paletta Richárd)

Feri bácsi búcsúztatója a Kalocsai Temetőben április 4-én, csütörtökön lesz, 15 órakor.

(forrás: http://kalocsaikc.hu)

Címkék:

Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

hat + 4 =


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...