Múlt heti kudarc után újabb győzelem

Írta ekkor 2019-04-28

A múlt heti Tiszakécskei vereség után nehéz meccsre számítottak a Kalocsai Futball Club megyei I. osztály játékosai.

Több volt ez egy hete, mint egyszerű pontvesztés, hisz nagyon maguk alatt voltak a srácok.
Az önbizalom nem volt a helyén ez érződött is a tegnapi rangadón. Ha Kecel csapatával állnak pályára, mindig megállja a helyét a rangadó szó, és a tabellán való elhelyezkedést is nagyon jól szemlélteti.
Tudták, hogy Kecel csapata jó játékosokból áll és komoly céljaik is voltak a szezon előtt. Tavasszal egy kicsit beragadtak, és a sérültjeik száma sem járult hozzá a pont gazdag játszmákhoz. De ennek ellenére is ütőképes csapattal állt szembe a Kalocsai Futbal Club Megye I-es csapata tegnap.

 

Büntető rúgások nélkül zajlott a mérkőzés. Az első félidőben egy pontrúgás után Nasz Balázs volt eredményes, ezzel vezettünk 1-0ra, amit a félidőig tartani tudtunk.
A második félidőben Rábóczki által indított támadást nagyszerűen fejezett be Mátyás Dani. Lefutotta a védőjét, a kapus mellett is eltolta és a hálóban landolt a labda. Ezzel a góllal már bízhattunk a nyereségben, amit  Salacz Attila meg is erősített a harmadikkal.
Számunkra nagyon fontos 3 pontot sikerült begyűjteni, amivel elléptünk az ellenféltől.
Így alakult ki a 3-0-ás nyereség.

A múlthéthez képest helyzet kihasználásban rengeteget javultunk, és ezzel a méltán megérdemelt győzelemmel a tabella 4. helyén állunk 40 ponttal.

A következő összecsapás Jánoshalma csapatával lesz, akik előttünk állnak a sorban. A május 5-e 17 órát Kohány Balázs edző vetíti előre.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizennyolc − 11 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...