Muzsikaszóval telik meg a Szentháromság tér május 24-én
Írta Arany Lucaekkor 2025-05-22
Május 24-én, szombaton délelőtt 9 és 12 óra között várják a leendő növendékeket a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában.
A beiratkozás a zeneművészeti ágra történik, ahol zongora-, vonós-, fafúvós-, rézfúvós- és magánének tanszakokra lehet jelentkezni. Az intézmény – a zongora kivételével – hangszert is biztosít a tanulók számára.- Ismertette Fehérvári István, a Liszt Ferenc AMI iskola igazgatója.
A zene napja azonban ezzel még nem ér véget: 18:30-kor kezdődik a „Májusi muzsika” című koncert a Szentháromság téren. Fehérvári István, rádiónknak elmondta, hogy a műsorral Kalocsa egyik legszebb helyszínére viszik el a zenét, és nemcsak klasszikus művekkel készülnek. Hozzátette, hogy számos meglepetéssel várják a közönséget, és mindenkit arra biztatnak, álljon meg egy pillanatra, és hallgassa meg a tehetséges fiatal zenészeket.