Nagymusical jön Kalocsára Máté Péter örökzöldjeivel
Írta Vörös Istvánekkor 2018-07-11
Élőzenés, slágerparádés, korszakos musicalt ígér a kalocsai közönségnek a veszprémi Pannon Várszínház társulata péntek estére.
Ekkor mutatják be ugyanis az Érsekkerti Szabadtéri Színpadon a Máté Péter-örökzöldek tömkelegével színezett „Egy darabot a szívemből” című musicalt, amelyet országszerte hatalmas sikerrel játszanak immáron három éve.
Az este nyolckor kezdődő előadás során több mint harminc fős társulat mozog majd a színpadon és helyezi új, élő megvilágításba az énekeslegenda legismertebb dalait – nyilatkozta a KORONAfm100-nak Vándorfi László színházvezető, társszerző, rendező.
Vándorfi László, a péntek este Kalocsán szabadtéri színpadra állítandó „Egy darabot a szívemből” musical rendezője azt is elárulta, kik feleltek a darabban felcsendülő dalok egységes hangzásáért.
Megsúgta továbbá, hogy a kalocsai előadás során a Budapesti Operettszínház művésze alakítja majd az egyik férfi főszerepet.