Negyedmillió forint Dominik javára az adománygyűjtő napon

Írta ekkor 2019-11-09

Kedden adománygyűjtő napot rendeztek Kalocsán civil kezdeményezésre az SMA-betegségben szenvedő tizenegy éves bajai kiskisfiú, Dominik javára.

Váradiné Hangya Noémi és Boros Mariann voltak az ötletgazdái az eseménynek.

Dominiket tíz hónapos korában diag-nosztizálták SMA2-es betegséggel, állapotán a Spinraza nevű gyógyszer tudna javítani, melynek ampullánkénti ára 23 millió forint.

A család eddig kétszer adott be kérvényt, hogy állami támogatással megkaphassák a gyógyszert – ez idáig sikertelenül.

A kalocsai program nyomán, amely mögött széleskörű civil összefogás húzódik, cseppnyi, de jelentős összeget sikerült gyűjteni a milliós tengerbe.

Erről többet a szervezők képviseletében Boros Marianntól tudhatsz meg.

 

fotók: Török Töce Tibor, futógráfus

 

Boros Mariann, a keddi kalocsai Adománygyűjtő nap egyik főszervezője örömmel jelentette, hogy mennyi pénzt hozott a program a kis beteg javára.

Reméli, hogy a kezdeményezés létre-jötte és fogadtatása nem egyszeri csoda volt, fogalmazott kérdésünkre.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

nyolc + öt =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...