Nehéz helyzetbe került a kalocsai menhely, minden segítség számít
Írta Arany Lucaekkor 2025-07-11
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány elnöke, Békési Mariann rádiónknak elmondta, hogy az utóbbi időszakban olyan események történtek a menhely életében, amelyek alapjaiban érintik a működésüket.

Forrás: Összefogás Az Állatokért Kalocsa
Személyi változások is történtek mind az alapítvány, mind a menhely dolgozói körében, ezek pedig komolyan befolyásolják a működésüket. Békési Mariann kiemelte, hogy a munka a menhelyen nem állt le, de átmenetileg kevesebb ember látja el a kutyákat, ezért önkéntesek segítségét kérik.
Emellett pedig a menhely pénzügyi helyzete is rendkívül nehézzé vált, miközben továbbra is teljes teltházzal működnek. Békési Mariann azt is hozzátette, hogy az utóbbi napokban okozott viharkárok és ezzel együtt egy személyi sérülés is tovább nehezítette mindennapjaikat.

Az állatok ellátása komoly anyagi terhet jelent, a meglévő száraztáp-készlet pedig mindössze néhány napra elegendő a menhelyen. Szombaton ugyan tápgyűjtést szerveznek a kalocsai Spar áruháznál, de az ilyen alkalmak tapasztalat szerint legfeljebb egy hétre, tíz napra biztosítanak elegendő élelmet.
Békési Mariann arról is beszélt, hogy az alapítvány kiadásainak jelentős részét az állatorvosi költségek teszik ki – ezek folyamatosan változnak, mivel az állomány is folyamatosan cserélődik. Hozzátette: minden menhelyre bekerülő állat megkapja a kötelező oltásokat, amelyeket előírás szerint biztosítanak számukra.

Újdonságként mostantól online formában is lehet csatlakozni a menhely tápgyűjtéséhez. Az alapítvány egy jó minőségű, mégis megfizethető száraztápot talált, így mindenkit arra kérnek, hogy aki teheti, járuljon hozzá valamilyen formában a gyűjtéshez.