Nem irányítja, támogatja a honvédség a Kiskunvíz Kft. munkáját

Írta ekkor 2020-03-20

A sajtóban és a közösségi médiában elterjedt az a hír, hogy a cég irányítását a Magyar Honvédség vette át. Ez a híresztelés téves információn alapul – közölte a Kiskunsági Víziközmű-Szolgálatató Kft.

Magyarország Kormánya megalakította a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoportot, amelynek elsődleges feladata az ország működéséhez szükséges létfontosságú állami és nem állami gazdasági társaságok azonosítása, valamint a felügyelet átvételéhez szükséges előkészületek megtétele. Az Akciócsoport a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft.-t is ilyen társaságként azonosította, figyelemmel arra, hogy az ország működéséhez elengedhetetlenül szükséges tevékenységet végez.

A kormány döntése alapján a Társaságunkhoz vezényelt, az Akciócsoport által kijelölt katonai és katasztrófavédelmi szakemberek feladata, hogy biztosítsa és segítse a Társaság zavartalan működését, valamint lehetővé tegye a Kormány, illetve az Operatív Törzs felé történő közvetlen kapcsolattartást és soron kívüli információ áramlást.

A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. teljes körű irányítása továbbra is az ügyvezető igazgatóé, mind a pénzügyi, mind a szakmai döntések meghozatalában.

A közös munkáról Szigeti Attila műszaki igazagtót kérdezte rádiónk.

 

fotó: hovedelem.hu

Szigeti Attila, a Kiskunvíz Kft. műszaki igazgatója bízik abban, hogy az elkövetkező időszakban adódó feladatok ellátására biztosítottak az erőforrásaik.

Mindazonáltal fontos lehetőség számukra, hogy immáron a minisztériummal közvetlen kontaktban lévő személyek is segítik a társaság eredményes működését.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

4 × 4 =


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...