Nem tette tönkre a busztűz a helyi gyerekek táborát

Írta ekkor 2019-07-08

Szerencsésebben is kezdődhetett volna a környékbeli gyerekeket is felkaroló 39. vöröskeresztes balatoni tábor, a rossz felütést azonban az elmúlt évek szokásosan élménydús folytatása váltotta a táborozóknak.

A Bács-Kiskun megyei szervezet által minden évben megtartott balatonfenyvesi táborba tartók busza volt az, ami a június 28-i híradásokba került, mivel útközben kigyulladt.

A rajta ülő gyerekek és kísérők soraiból Szeitzné Nyírő Csilla, a Vöröskereszt kalocsai egységének vezetője nyilatkozott rádiónknak.

Kiemelte, hogy senkinek nem esett baja az incidens során, példás segítségnyújtásnak lehettek tanúi a hátrányos helyzetű, illetve mozgássérült gyerekekkel, akikkel a történteket követő tábori programok feledtették a kezdeti nehézséget.

 

fotók: Szeitzné Nyírő Csilla

Szeitzné Nyírő Csilla, a Bács-Kiskun megyei Vöröskereszt által idén is megrendezett balatoni táboron közreműködő társ-szervező, kalocsai egységvezető felidézte, milyen programokkal gondoskodtak a gyerekek szórakoztatásáról.

Hozzátette, hogy az odaúton használhatatlanná vált busz pótlására is komoly segítséget kaptak a tábor végére.

 

fotók: Szeitzné Nyírő Csilla


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

egy × három =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...