Nemzetközi szeminárium házigazdája volt Paks II.
Írta koronafm100ekkor 2022-10-25
Az új atomerőművi projektekre vonatkozó szabványok megalkotását és folytonos aktualizálását végző ún. EUR szervezet kétnapos, angol nyelvű képzést szervezett a Paks II. Zrt.-vel együttműködve.
A Budapesten tartott tréningen tíz országból százhúsz, nukleáris iparban dolgozó szakember vett részt. A többek között francia, finn, spanyol, cseh, lengyel, belga és török szakemberekből álló hallgatóságot Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntötte, kiemelve a tudásmegosztás és a nemzetközi együttműködés fontosságát.

Elmondta, hogy a társaság épít a nemzetközi tapasztalatokra, megfelel a szabványoknak és elvárásoknak, és aktív szerepet vállal a nemzetközi szakmai párbeszédben.
Mint mondta: ez egy nemzetközi beruházás, amiben orosz partnerük, a Roszatom mellett számos nemzetközi piaci szereplő is részt vesz a beruházásban.
Céljuk, hogy a nemzetközi javaslatokat beépítve a projektjükbe, a lehető legjobb és legbiztonságosabb atomerőművet építsék – fogalmazott Jákli Gergely.
Hozzáfűzte, hogy Magyarországon is igen komoly szakmai tudás halmozódott fel az atomenergetika terén, amely méltán ad okot büszkeségre.