Nyílt verses történelmi előadást tartanak Dusnokon
Írta Greksa Zsófiaekkor 2020-07-17
Július 19-én, vasárnap 16 órakor a dusnoki művelődési házban, a Biser csoport által szervezett Horvát nyelv- és tánctábor keretében nyílt verses történelmi előadás lesz Szent László tiszteletére.
Az előadás az Uram Isten és Szent László címet kapta, árulta el rádiónknak a Biser tánccsoport vezetője, Tamaskóné Éva.
Többek között azt is elmondta, hogy a programon résztvevő előadó Tóth Péter Lóránt versvándor, Radnóti-díjas versmondó, aki 2017. augusztus 21. és szeptember 3. között Kunszentmiklósról a horvátországi Szentlászlóig gyalogolt.

fotó: muzsa.sk
Tamaskóné Éva a dusnoki Biser tánccsoport vezetője elárulta, hogy hogyan ütemezik a horvát nyelv- és tánc napközis tábort, milyen foglalkozásokkal és programokkal készülnek a fiataloknak, amiben a gyakorlat mellett elméleti tudásra is szert tehetnek a résztvevők továbbá a rác kultúrával is jobban megismerkedhetnek.
Mint megtudtuk nagyon nagy volt az érdeklődés több mint 40 gyerek csatlakozott.
A tábort egy záró táncműsor koronáz meg amit élőben a közösségi médián keresztül közvetítenek majd.