Oltópont lett a kalocsai Szent Kereszt Kórház

Írta ekkor 2021-02-01

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórháza sorompós bejárata melletti régi járóbeteg szakrendelőben, az úgynevezett SZTK épületben alakították ki a koronavírus elleni védőoltás beadására kijelölt Oltópontot Kalocsán. Az Oltópontban eddig az intézmény munkatársainak oltását végezték, amelyet immár kiterjesztenek az egyes intézmények dolgozói, a lakosság köréből regisztráltak oltására is.

Az Oltópont működésére vonatkozó utasítás szerint az oltási helyszín a volt járóbeteg szakrendelő épülete, mely a Kossuth Lajos utcáról közelíthető meg, közvetlenül anélkül, hogy a kórház területére be kellene lépni.

A kialakított két oltópont közül az egyik az Egészségfejlesztési Iroda, mely 3 helyiségből áll, a másik Oltópont ugyanezen folyosón található, a korábban fogászati röntgenként használt helyiség – a kórházi gyógyszertár irányába.

Az Oltópontok előtti folyosó váróként funkcionál, ahová padokat, székeket, fogasokat helyeztek ki.

Oltási időpontok

Az Oltópontok hétfőtől-péntekig, napi 8 órában (szigorú beosztás, előjegyzés alapján), reggel 08 órától 16 óráig állnak rendelkezésre.

Az Oltásban résztvevők a biztonságos betegellátás érdekében kötelező oktatáson vettek részt a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban. A kórházi dolgozók önkéntes alapon történő védőoltása január 13-án kezdődött.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

9 − négy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...