Óriási játszmák az idei Classic Winteren!

Írta ekkor 2019-03-06

A HC Kiskőrös és a Morisson HC csapata nyerte az idei, immár hetedik Classic Winter Jégkorong Tornát Kiskőrösön.

Fegyelmezett, és meglepetésekkel teli jégkorong tornát zárt idén is a kiskőrösi Rajz Attila Jégpálya március első hétvégéjén, a nemzetközi Classic Winter Jégkorong Tornával, melyen hét külföldi és három magyar old boys csapat mérte össze tudását és töltött el együtt egy kapulövésekben gazdag hétvégét.

A pénteken délután kezdődő Classic Winter az elmúlt években nyolc csapattal zajlott. Már a tavalyi évben és idén is tízre bővült a részt vevő csapatok létszáma, ám ahogy Szekeres Károly, a szervező HC Kiskőrös elnöke mondta: a mennyiség nem ment a minőség rovására.

– Sokat tanultunk az elmúlt 6 évben, mára sikerült kiküszöbölni a kezdetleges hibákat, így bátran állíthatom, az idei az egyik legsikeresebb torna volt – mondta Szekeres. Hozzátéve: közel 130 embert láttak vendégül, ami komoly feladat volt, de részben a klub dolgozói, segítői és az Thermál Étterem segítségével eredményesen megugrották ezt is.

Az idei év nagy örömére az A csoport versenyzői közül a házigazda, a HC Kiskőrös nyerte a jégkorong tornát. A B csoport tagjai közül pedig a Morisson HC bizonyult a legjobbnak. A torna Legjobb Kapusának járó díjat, mindenki meglepetésére egy hölgy játékos nyerte, a Vénfarkasokban játszó Gyömbér Mónika.
A Legjobb Csatárnak járó elismerést Farkas Levente a Morrison HC játékosa kapta meg. A Legjobb Hátvédnek pedig, Ráduly Sándor a Budapesti Jégoroszlánok tagja bizonyult.

A vasárnapi díjátadón részt vett Domonyi László polgármester is. Kérdésünkre elmondta: a város és ő maga is büszke arra, hogy van jégpálya Kiskőrösön és ilyen volumenű rendezvényeknek ad otthont, ezzel is öregbítve Kiskőrös hírnevét.
A város első emberének szerepe azonban itt nem ért véget. Ő dönthette el, ki kapja a Fair Play díjat. – Nem volt könnyű dolgom, hisz a kiskőrösiek felé húz a szívem, de azért döntöttem végül a Vénfarkasok csapat mellett, mert ritka az olyan csapat, amelynek ilyen erős kapusa van és ráadásul egy hölgy személyében.

 

A Classic Winter Jégkorong Torna támogatóinak ezúton is köszöni a segítséget a szervező HC Kiskőrös!

Név szerint Kiskőrös Városnak, Domonyi László polgármesternek, Nuszpel Józsefnek, Kothencz Lajosnak, Rubos Zoltánnak, Nagy Tamásnak, Csíki Sőr és a Szerencsejáték Zrt-nek.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

14 − hét =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...