Országos látogatási tilalom: itt a kalocsai kórház közleménye!

Írta ekkor 2020-03-09

A Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórháza összes osztályán – az országos tisztifőorvos határozatával összhangban – teljes körű látogatási tilalmat rendelek el. 2020. március 9-én, 8:00 órától, visszavonásig.

A kórház egyes osztályain elhelyezett betegek esetlegesen másik osztályon lévő betegtársaik, ismerőseik látogatása tilos! Az intézménybe felvett betegek kizárólag az adott osztály kórtermeiben, illetve közösségi helyiségeiben tartózkodhatnak – áll a dr. Mócza György főigazgató-helyettes aláírásával érkezett közleményben.

A kórház területére gépkocsival csak parkolási engedéllyel rendelkező kórházi dolgozók hajthatnak be, illetve parkolhatnak. A kórházba felvételre kerülő betegek parkolása is kizárólag a kórház területén kívüli közterületeken lehetséges. A járóbeteg szakrendelőket és diagnosztikai egységeket kizárólag az intézmény Kossuth Lajos utcai főbejárata felől lehet elérni, a járóbeteg szakrendelőből tilos a kórház területére lépni!

Nyomatékosan felhívom a betegek és hozzátartozóik figyelmét, hogy a fenti korlátozó rendszabályok be nem tartása büntetőjogi felelősségre vonást eredményezhet. A rendelkezés betartása valamennyi betegünk érdekét szolgálja, a rendszabályokhoz való önkéntes igazodást ezúttal is köszönöm.

Amennyiben a látogatási tilalomban változás áll be, arról újabb közleményben tájékoztatom a nyilvánosságot – zárul a szerkesztőségünkhöz küldött hivatalos tájékoztató.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

2 × 5 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...