Országos TOP10-ben az evezősök

Írta ekkor 2021-09-28

Sukorón rendezték meg az Evezős Országos Diákolimpiát. Városunkból a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola, és a Szent István Gimnázium tanulói vettek részt a megmérettetésen.

A III. korcsoportban fiú kétpárevezősben a döntőben Rideg Richárd és Kiss Jeremiás első helyezést, Illés Olivér és Sáfrán Márkó 3. helyezést, Althammer Gergő és Barthl Zalán 4. helyezést értek el. A fiúk közül a második versenynapon kormányos négypárevezősben Sáfrán Márkó, Althammer Gergő, Rideg Richárd, Kiss Jeremiás a kormányosuk a II. korcsoportos Kiss Zsigmond volt. A fiúk nagyon szép és kitartó evezéssel első helyen értek a célba. V. Korcsoport vegyes kétpárban Dorusák Dorina – Kocsis Bálint 3. helyezést érték el.

A VI. korcsoport vegyes kétpárban pedig Tamás Abigél és Althammer István a döntőben nagyon szoros befutóval a 2. helyet szerezték meg.

Az első napon V. kcs. vegyes négypárevezős egységben Németh Hanna és Kapitány Klarissza Kármen, akik a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjából érkező társaikkal a 3. helyen végeztek. Ugyanezen korosztályban női kétpárban Tamás Abigél és Dorusák Dorina 3-ak lettek.

A VI. korcsoportos fiú kétpárban Kocsis Bálint és Althammer István hatalmas küzdelemmel a 2. helyezést érték el. A versenyen 2 arany, 2 ezüst, 4 bronzérmet, egy 4. helyezést értek el a kalocsai diákok. Akik ahol rajthoz álltak, minden mezőnyben dobogón végeztek. Az országos iskolák közti pontversenyben az Általános Iskolák között a 33 Iskolából a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola a 4. helyen, a középiskolák között a Kalocsai Szent István Gimnázium 34 iskolából a 9. helyen végzett.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

15 − 2 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...