Őrző-védő szolgálat működik a kalocsai temetőben
Írta Vörös Istvánekkor 2018-10-27
Bár látványosabb változások, mint a forgalmi rend átalakítása és hosszított nyitva tartás, csak később lépnek életbe, már készülnek a közelgő ünnepekre a kalocsai köztemetőben.
A sírkertek karban- és fenntartásáért felelős Parkgondozó Kft. vezetőjétől megtudtuk, hogy a hónap közepe óta fokozott figyelmet fordítanak az értékek biztosítására, hogy ne a meglopott, kifosztott sírok miatti bosszúságé, hanem az emlékezésé lehessen a főszerep a Mindenszentek és Halottak napja közeledtével.
Erről többet az említett önkormányzati cég vezetője, Pécsi Tiborné árult el rádiónknak.
Pécsi Tiborné, a Kalocsai Parkgondozó Kft. vezetője emlékeztetett, hogy az előttünk álló újabb hosszúhétvégének ünnepnapjaira ideiglenes parkolózónát is jelölnek ki a temető körül.
Ezeken a napokon a szokásosnál hosszabb nyitva tartással látogathatók a sírkertek – tette hozzá.