Ötezer szájmaszk a Szociális Központnak, pajzsok a kórháznak a Dózsából

Írta ekkor 2020-04-10




Ötezer mosható, fertőtleníthető textilszájmaszk gyártását tűzte ki dolgozói és eszközállománya nyomán a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma.

A kezdeményezés útjára indításáról a hetekben rádiónkban is beszámoltunk. Azóta nemcsak az átadott maszkok mennyisége, de az iskola által támogatottak köre is bővült.

Mint emlékezetes, a kalocsai oktatási intézmény számítógépparkjának erőforrásaival is támogatta a koronavírus elleni vakcina fejlesztését, felajánlva azok kapacitását Stanford Egyetem javára.

Emellett 3D nyomtatóval készült védőpajzsokat is gyártottak helyi vállalkozói közreműködéssel, amelyeket már át is adtak a kalocsai kórházban dolgozók számára – nyilatkozta rádiónknak Fekete Antal tagintézmény-vezető.

 

Fekete Antal, a kalocsai Dózsa középiskola tagintézmény-vezetője megjegyezte, hogy az egészségügyi dolgozók számára előállítható plexipajzsok mintája szabadon elérhető a neten.

A kalocsai kórházba kerültek azonban helyi oktatók fejlesztései – tette hozzá.

 

 

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

4 × 4 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...