Paks II. szerepe az energiarendszer szénmentesítésében
Írta Vörös Istvánekkor 2019-02-07
A klímavédelmi célok eléréséhez, azaz az energiatermelés szénmentesítéséhez az atomenergia és a megújuló források együttes alkalmazására van szükség – mondta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Nukleáris Energia Ügynöksége, az OECD NEA főigazgatója Budapesten.

A nemzetközi szervezet ennek gazdasági vetületeivel foglalkozó, „A dekarbonizáció költségei” című kiadványát Magyarországon mutatták be. A tanulmány szerint a megújuló energiaforrásoknak jelentős szerepe lesz a jövőben, de tisztába kell lenni azzal, hogy ez milyen költségeket vonz, és milyen hatásokat gyakorol az energiapiacra.
A kiadvány – mint a bemutatón Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezésért, megépítéséért és üzembe helyezéséért miniszter elmondta – egyértelműen megerősíti az általa számos alkalommal kifejtett álláspontot, miszerint a klímavédelmi célok elérése érdekében az atomenergiát és a megújulókat nem egymás ellenében kell vizsgálni, hanem azokat okosan kombinálva kell alkalmazni az energiamixben.
A villamosenergia-fogyasztás nő, sorra dőlnek meg a rendszerterhelési rekordok Magyarországon – ismertette Süli János. Tavaly a villamosenergia-felhasználás 31,6%-a származott importból, ami az eddigi legmagasabb érték. – Az ilyen mértékű kitettség megingathatja a gazdaságot, a lakosság olcsó villamosenergia-ellátását. Ez is indokolja, hogy megépüljön a Paksi Atomerőmű két új blokkja – vázolta a miniszter kiemelve, hogy az atomerőművek széndioxid-kibocsátás mentesen termelnek, tehát Paks II. az ellátásbiztonság garantálásában és az energiaellátás szénmentesítésében is fontos szerepet játszik.
Az OECD NEA főigazgatója, William D. Magwood szerint minden országnak szuverén joga, hogy eldöntse, milyen módon biztosítja a villamosenergia-ellátást.