Palkovics László tett látogatást az épülő Kalocsa-Paks Duna-hídnál

Írta ekkor 2022-03-02

Az innovációs és technológiai miniszter Kalocsán tett látogatását megelőzően az épülő Duna-hídnál tett látogatást hétfőn délután.

A sajtótájékoztatón elsőként Font Sándor a térség országgyűlési képviselője beszélt a beruházás fontosságáról.

Kiemelte, hogy a híd építése nem csak Kalocsa érdeke, hanem akár az 50-100 kilométeres körzetben élők javára válhat.

 

A Kalocsa-Paks Duna-híd látogatóközpontjában tartott sajtótájékoztatón az innovációs és technológiai miniszter arról beszélt, hogy a kormány sosem látott nagyságrendű fejlesztéseket hajt végre a hazai közúthálózaton, példátlan ütemben.

Hozzátette, hogy a megvalósítandó beruházásokat a 2016-ban elindított, jelenleg 3600 milliárd forintos keretösszegű Útprogram finanszírozza. Prof. dr. Palkovics László kiemelte, hogy a forrásmennyiség felét a magyar költségvetés fedezi.

A miniszter az ágazati stratégiai célok közül kiemelte a három alappillért: minden autópálya érjen el a határig, minden megyei jogú városhoz vezessen autópálya vagy gyorsforgalmi út és azt, hogy az ország bármely településéről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos út.

 

 

Kalocsa polgármestere dr. Filvig Géza a hídnál tartott tájékoztatót követően arról is említést tett, hogy a beruházás rendben zajlik, tartják az ütemtervet a kivitelezők. Kiemelte, hogy a város gazdaságára óriási hatással lesz a Duna fölötti átkelő.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

5 × 1 =


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...