Pályaorientációs napot rendeztek a Dózsában
Írta Vörös Istvánekkor 2018-12-12
Sorban a harmadik alkalommal rendezett nagyszabású pályaorientációs napit szakvizsga és értettségi előtt álló diákjai számára a Bajai Szakképzési Centrum két kalocsai tagiskolája.
A Kossuth Zsuzsanna és a Dózsa György nevét viselő oktatási intézmények közül az utóbbiba várták a több mint száz érdeklődőt, akik nem csak felsőoktatási intézmények és a két iskola profiljába vágó szervezetek képviseleteivel ismerkedhettek meg.
A kínálatot Fekete Antal, a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tagintézmény-vezetője mutatta be.
Fekete Antal, a Dózsa középiskola igazgatója kiemelte, hogy a hétfői pályaorientációs napi felhozatalának összeállításakor gondoltak azokra a diákokra is, akik oklevelük kézhezvételét követően azonnal a munka világában keresnék a boldogulást.