Papp Róbertnek adományozzák a Kalocsa Város Díszpolgára címet

Írta ekkor 2022-01-27

A mai képviselő-testületi ülésen, zárt ülés keretein belül egyhangúlag döntöttek arról, kinek adományozzák idén a Kalocsa Város Díszpolgára Címet. 

Papp Róbert kalocsai pedagógus, költő, zenész, aki kétségtelen, rengeteget tett városunk művészetéért, közösségéért.

A díjat egyébként március 15-én adják át számára, amelyet minden bizonnyal teljes joggal kiérdemelt.

Legutolsó riportja során elmesélte, mi mindennel foglalatoskodik jelenleg.

Mint emlékezetes, Papp Róbert költő-zenész az Országos Könyvtári Napok keretében mutatta be a Kalocsa könnyűzenei élete c. kötetét tavaly, amely öt éven át érlelődött a szerzőben és óriási helytörténeti kutatómunka előzte meg.

Végül egy igazán komoly kiadvány született meg, amely azóta óriási népszerűségnek örvend, ám úgy tűnik ezzel koránt sincs vége a történetnek.

Mint megtudtuk, Papp Róbert már a következő könyvén munkálkodik, hiszen most Kalocsa környéki zenekarokat vett célba.

Valamint hamarosan megjelenik jubileumi, 10. versekötete is, melyben 400 úgynevezet kívánságverset olvashatunk majd a költőtől.

Címkék:

Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tíz − 3 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...