Polgárőrnapot tartottak a hétvégén Meszesen

Írta ekkor 2020-08-04

2018. óta minden nyáron megrendezik a Kalocsai Polgárőr Egyesület kezdeményezésére a térségi polgárőr napot, amelyet a „rendőrség meghosszabbított” karjának tagjai és azok társszervezetei kötetlen körülmények között találkoznak.

Most szombaton a meszesi Duna part adott otthont az eseménynek.



A versenyekkel és jubiláns társak elismerésével is színezett programban Bátya, Uszód, Miske, Szakmár és Kalocsa polgárőrei vettek részt több mint nyolcvan fővel, és a meghívott vendégek sorai között volt a Kalocsai Rendőrkapitányság, a Kalocsai Hivatásos tűzoltó Parancsnokság, valamint a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, valamint a Paksi Vízirendészet képviselete.

A rendezvényről Kovács Attila, a Kalocsai Polgárőr Egyesület vezetője számolt be rádiónknak.

 

 

Kovács Attila, a Kalocsai Polgárőr Egyesület vezetője arra is rámutatott, hogy a kötetlen időtöltés mellett kapcsolattartás és tapasztalatcsere szempontjából is fontosak a múlt szombatihoz hasonló összejövetelek.

Vannak ugyanis olyan problémák, amelyekkel valamennyi településnek karöltve kell szembenéznie és ellenük hatékonyan fellépnie – mondja.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenhárom − 5 =


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...